A Flossbach von Storch a legnagyobb németországi vagyonkezelő cég, kölni székhellyel. A vállalat több, mint 300 alkalmazottal rendelkezik, és 80 milliárd euró feletti összeget kezel. 2023. novemberében a pénzügyi szolgáltató intézet csúcstalálkozót szervezett. Amelyen Axel Vollmann is jelen volt. A szövetségi bank egykori elnökével, Prof. Dr. Axel Weberrel és Wolfgang Bosbach politikussal közösen tartott pódiumbeszélgetésen többek között az inflációról, a szakemberhiányról és a berlini politikáról esett szó. Ezen kívül az interjú során a „németországi telephely” témáját is érintették.
A középosztály jelenti a német gazdaság gerincét. Mégis az elektromos autókra való átállás, a szakemberhiány és a magas energiaköltségek sok gépjárműbeszállító dolgát nehezíti meg. Axel Vollmann a németországi telephelyről.
Vollmann Úr, Ön a felelős több mint 30 éve a Vollmann Csoport sorsáért. Bemutatná röviden a vállalatát?
Nagyon szívesen. Harmadik generációs családi vállalkozás vagyunk. Ezt annyit tesz, hogy én vagyok a harmadik generáció, és feleségemmel nagyon örülünk, hogy mindkét lányunk úgy döntött, hogy vállalja ezt a felelősséget. Nagyapám és fiú testvére 1911-ben alapította a céget, és Edison izzókhoz gyártottak foglalatot. A vállalat ezután túlélt néhány krízist és két világháborút. Az apám a második világháború után néhány dolgozóval újraindította a termelést és modern gyártási technikákat vezetett be. Majd 1985-ben léptem be a vállalatba és néhány évvel később átvettem a családtól az egyedüli felelősséget. A világítástechnikai beszállítóként tevékenykedő vállalatot összességében 2005-ig sikeresen fejlesztettem tovább, akkoriban 350 alkalmazottal, majd azután meg kellett állapítanom, hogy a globalizáció, különösen Kína hatalmát figyelembe véve, nem teszi lehetővé számunkra a tartós fennmaradást. Egyedüli részvényesként (később lányainkkal együtt) eldöntöttem, hogy célzott felvásárlások segítségével iparágat váltok, így használtuk fel a műanyag- és fémalkatrészek terén sorozatgyártásban szerzett szaktudásunkat ahhoz, hogy megvethessük a lábunkat az autóiparban. Ma – nem egészen 20 évvel később – szinte minden sorozatgyártott járműben megtalálhatók az üzemeinkben készült alkatrészek és modulok.
Különösen az autógyártókat érinti jelentősen a klímaváltozás. A hajtástechnikát néhány éven belül teljesen át kell alakítani. Milyen nehézséget jelent ez Önnek és a németországi telephely számára?
Az autóipar az átalakulás egyik igen nehéz szakaszában van. És ez ipari országként a legfontosabb iparágunk. Továbbá ez egy olyan terület, amelyen különösen intenzív a piaci verseny. És ehhez járul még hozzá az egyre szélesebb körű szabályozás. Sok 10, 20 millió eurót forgalmazó vállalat jelzi felénk, hogy ezt már nem tudják kezelni. Szívesen összehozzuk ezeket a vállalatokat vagy átvesszük őket és egy központi irányítás alatt működő hálózattá alakítjuk, amely nálunk nagyon hatékonyan működik. Így közösen nagyobb termelékenységet érhetünk el, és ebből ügyfeleink is profitálnak. Mivel náluk nem jelenhetek meg magasabb árakkal, hanem a megadott keresek között kell mozognom. A fejlődés nem biztos, hogy jó vagy egészséges. De végeredményben ez az az út, ami tovább vezet: Mindig a kiesebbek esnek ki és a nagyobbak növekednek.
Az Ön vállalata nagyon erőteljesen növekedett. 2019-ben közel 800 dolgozóval 150 millió euró körüli forgalmat bonyolított. Időközben ez 400 millió euróra nőtt, közel 2000 dolgozóval. És mindez a koronavírus-járvány okozta krízis ellenére. Mi történt Önöknél? Segített az állam?
Bizonyos értelemben fogalmazhatunk így. Elsőként az Újjáépítési Hitelintézet (KfW) nyújtott gyors pénzügyi segítséget a járvány idején, hogy a gazdaság ismét működjön, és mi 22,5 millió eurót kaptunk 2%-os kamatra. A pénzt a velünk kapcsolatban álló bank adta. Úgy gondolom, a bankokkal még a nehéz időkben is nagyon előnyös szabályozást lehet kialakítani.
És miért volt fontos Önnek a pénz ebben a szakaszban?
Ebben az iparágban sok vállalatra nehezedik erőteljes nyomás. Így tudtunk megvásárolni 2020-ban és 2021-ben 18 hónap alatt három vállalatot, hat telephellyel, három országban. Ezáltal a forgalmunk megduplázódott, elérve a 300 millió eurót. Ehhez járult még hozzá vállalatunk organikus növekedése, mivel sok új megrendelést kaptunk minden területen, különösen az e-mobilitás terén. Igen, és az igazat megvallva azt is el kell mondani, hogy a 400 millió eurós forgalmunkból közel 60 millió az inflációnak köszönhető. Ezek az emelkedő anyagfelárak, amelyeket egy az egyben tovább tudtunk adni az ügyfeleinknek, amelyek ugyanakkor csökkennek is, amennyiben a 2024-re előrejelzett anyagköltségek alacsonyabbak lesznek.
A növekvő költségekhez tartoznak bizonyára Önöknél is az energiára fordított összegek. Hiszen a villamosenergia-árak az orosz csapatok Ukrajnába való bevonulása után rohamosan nőttek. Az energia azóta szűkösen áll rendelkezésre. Ez fontos téma az Ön számára?
Amikor a villamosenergia-árak robbanásszerűen megemelkedtek, a szükségleteinket nem fix áron biztosítottuk a kereskedőktől, hanem az villamosenergia-tőzsdén keresztül. Ez sajnos nagy hátrányt jelentett számunkra. Így évente nagyjából 20 millió kilowattóra áramot fogyasztunk, és az energiakrízis előtt 20 centet fizettünk érte mindent egybe véve. Tehát évi kb. négymilliós eurós energiaköltségről beszélünk. 2022-ben kb. a dupláját fizettük. Nehéz helyzet volt, és a tartalékok látták kárát, de megbirkóztunk vele.
Milyen a helyzet ma a 2019-essel – azaz a koronavírus előttivel – összehasonlítva?
Abban az időben kilowattóránként, pont a villamosenergia-tőzsdéken keresztül, kb. három centet fizettünk a munkadíjért. Ehhez járult hozzá még az EEG-pótdíj, ami hét cent volt kilowattóránként, plusz a hálózathasználati díj és az áramadó, úgyhogy végül épp 20 euróra jött ki akkor. Ma tizenegy eurót fizetünk az áramért, azaz majdnem a háromszorosát. Ugyanakkor nincs már EEG-pótdíj, így végül kb. megint annál az árnál tartunk, amit korábban említettem. Számunkra ez a mostani helyzet teljesen rendben van.
„Fontos, hogy a németországi telephely versenyképes maradjon az alumínium- műanyag- és acélipar területén. Mivel, ha ezek a vállalatok más országba helyezik át az alapanyaggyártást, akkor lehet hogy néhány év csúszással mi mint feldolgozóipari vállalat leszünk a következők.”
Manapság ugyanakkor újra lehet olyan panaszt hallani az ipar részéről, hogy a villamosenergia-árak túl magasak. 2024-től ezért a termelő iparágak számára az áramadót 1,5 centtel, az európai minimumra kell csökkenteni. Ezt szükségtelennek tartja?
Tehát, mi ezáltal közel 300 000 eurót tudnánk megtakarítani évente. Mégis jobbnak tartanám, ha ehelyett jobb kondíciókat dolgoznának ki a nagy energiaigényű üzemek számára. Ezeknél az energiaköltségek a forgalom legalább 10–15%-át teszik ki, és ezek a vállalatok már az energiaválság előtt sem fizettek EEG-pótdíjat. A világ más területein, pl. az USA-ban vagy Kínában az ár hét cent – mindent egybe véve. Ezért fontos, hogy a németországi telephely versenyképes maradjon az alumínium- műanyag- és acélipar területén. Mivel, ha ezek a vállalatok más országba helyezik át az alapanyaggyártást, akkor lehet hogy néhány év csúszással mi mint feldolgozóipari vállalat leszünk a következők.
És ez akkor a deindusztrializációt jelentené – ami munkahelyek megszűnésével járna. Christiane Benner, az IG Metall új elnöke a következő stratégiát követi: „Kevesebbet kellene dolgoznunk, hogy több embernek jusson munka.” Az üzemi tanácsaik merítenek inspirációt ebből? Közel 2000 dolgozóval rendelkezve vannak üzemi tanácsaik, nem jól gondolom?
De, itt ott vannak üzemi tanácsaink a vállalaton belül. Ugyanakkor mi hagyományosan nem tartjuk magunkat kollektív szerződéshez, ami keleten a túlélést jelentette, mivel a termelékenység ott több, mint két évtizede jóval elmaradt az IG Metall fizetési igényeitől. Ezért azt tesszük, amit helyesnek tartunk. A dolgozók nagyfokú lojalitása a vállalat és a család iránt azt mutatja, hogy ez megfelelő fogadtatásra talál. Nagyon erős az összetartás, alig van fluktuáció. Ezenkívül nyíltan beszélek a dolgozóknak a lehetőségeinkről és problémáinkról.
És talál elég szakembert?
Időről időre mindig találunk remek szakembereket, akik remélhetőleg hosszú ideig jól érzik majd magukat nálunk – beleértve a fiatalokat is. Közülük néhányan kevésbé jól képzettek, mint a korábbiak, de ha megfelelő utánképzésben részesítjük őket, együtt minden jól sikerül.
„Úgy gondolom, a társadalmi igazságosság fogalmára másképp is kellene tekintenünk. A társadalmi igazságosság nemcsak azokra vonatkozik, akik az állami transzfereket kapják. Ez az igazságosság azoknak is jár, akik reggeltől estig azért dolgoznak, hogy ezeket a teljesítményeket megfizessék.”
Tehát nem vár az állam részéről semmi javítást ezen a téren?
Az jó lenne. Azért mindannyian hálásak lennénk. De úgy gondolom, néha be kell gubóznunk. Őrült a világ, ami körülvesz minket. Jobb, ha a saját erőnkben bízunk, és kihasználjuk a krízisek közepette adódó lehetőségeinket.
A gazdaságpolitikánk jelenleg kevésbé szól a lehetőségekről és a sikerhez szükséges tényezőkről. Viszont gyakran hallhatjuk a társadalmi igazságosság fogalmát. Ez hiba?
Nos, véleményem szerint a társadalmi igazságosság fogalmára másképp is kellene tekintenünk. A társadalmi igazságosság nemcsak azokra vonatkozik, akik az állami transzfereket kapják. Ez az igazságosság azoknak is jár, akik reggeltől estig azért dolgoznak, hogy ezeket a teljesítményeket megfizessék. Mégis mindig csak a kedvezményezetteket látjuk, akik a szövetségi költségvetésből részesülnek, azaz az adófizetők pénzéből.
Gondolja, hogy túl magasak az adók?
Vegyük például a legfelső adókulcsot. Helmut Kohl idején, tehát az 1990-es évekig volt 53%-os adókulcs. Időközben a legmagasabb adókulcs csupán 42%. Ugyanakkor annak idején csak azok a jövedelmek estek a legmagasabb adókategóriába, amelyek az átlagjövedelem hússzorosát meghaladták. Ez akkoriban valamivel 800 000 euró felett volt. Ma a legmagasabb személyi jövedelemadót már az után a jövedelemrész után kell fizetni, amely az átlagjövedelem 1,4-szeresét meghaladja. Sok olyan dolgozónk esik ez alá a szabályozás alá, aki jutalmat vagy túlórapénzt kap. A bruttó és nettó közötti különbség már ebben a jövedelmi kategóriában is túl nagy.
„Ezt az általánosító elvet nem szeretem, azaz ha mindenkire ugyanaz a fizetési modell vonatkozik. Sokkal jobbnak tartom, ha a pénzt – ez alatt főként azt értem, ami pluszban befolyik – célzottan szét tudom osztani a jól teljesítő dolgozók között.”
A dolgozóknak tehát többet kellene keresniük?
Nettóban, igen. Főleg azok a fiatalok, akiknek még magasak a megélhetési költségeik. Ezen a ponton még szeretnék tenni egy kiegészítést. Nagy a verseny a szakemberek iránt, különösen a fiatalokért. És ez visszavezet a szakszervezetek témájához. Ezt az általánosító elvet nem szeretem, azaz ha mindenkire ugyanaz a fizetési modell vonatkozik. Sokkal jobbnak tartom, ha a pénzt – ez alatt főként azt értem, ami pluszban befolyik – célzottan szét tudom osztani a jól teljesítő dolgozók között. Ezért még az üzemeken belüli konfliktusoktól sem riadok vissza.
Mit jelent ez pontosan?
Ha új embereket veszünk fel, egyesek többet keresnek, mint néhány olyan dolgozó, aki már 10 vagy 20 éve nálunk dolgozik. És ilyenkor egyikük vagy másikuk megkeres engem ezzel a témával. Ekkor azt mondom neki, hogy a fiatalabb kolléga is a jövőjét szeretné bebiztosítani, és hogy nekünk mindannyiunknak – tehát neki és nekem is – szükségünk van fiatalokra. Ő, a maga közel 50 évével általában egy lakásban él, amelyért valószínűleg nem fizet több bérleti díjat hat eurónál négyzetméretenként, mivel már régóta ott lakik. A fiatal kollégának ma legalább 8,50 eurót ki kell fizetnie egy hasonló lakásért. Ezenkívül az idősebbeknél a gyerekek már többnyire kirepültek a fészekből, és a költségek átláthatóbbak. A fiatalabbaknak még vállalniuk kell az óvoda, iskola-előkészítő és az iskoláztatás költségeit. Ilyenkor többnyire abbamaradnak ezek a kérdések. Végül is mindannyian ugyanabba az irányba kell húznunk a vállalaton belül.
„A szociális segély (Bürgergeld) növeli a szakemberhiányt, mivel ennek nincs előfeltétele, csupán a 18 évnél idősebb kor. Problémamentesen megkapják; az egyetemi tanulmányok lezárása, képzettség és élettapasztalat nélkül – ez egészen más, mint amikor valakinek egy jó állást kell megpályáznia. Fizetik az alvást.”
Mindannyian együtt. Ezt gyakran hallani Berlinben is. Így a költségvetési válság előtt döntöttek a szociális segély emeléséről, és ezt már nem lehet visszavonni. A szociális segély hátrányos a telephely számára?
Növeli a szakemberhiányt. Mivel a szociális segélynek nincs előfeltétele, csupán a 18. életév betöltése. Problémamentesen megkapják; az egyetemi tanulmányok lezárása, képzettség és élettapasztalat nélkül – ez egészen más, mint amikor valakinek egy jó állást kell megpályáznia. Fizetik az alvást.
Másképpen fogalmazva: Egyre több ember bízza magát a szociális védőhálóra?
Nem, mi juttatjuk őket oda. Az egyszemélyes háztartásoknál kevésbé látok problémát a szociális segély tekintetében. Mégis a szociális ellátások igénybevételével a gyermekek után járó alaptámogatás is kifizetésre kerül, amely jelentősen magasabb, mint az állami családi pótlék. És ez az igény egyre nő ahogy a gyermekek nagyobbak lesznek. És sok olyan szülő, akinek egyre több gyermeke van, hasonlítja össze a transzferekből származó bevételét a háztartásban maradó nettó összeggel, plusz a családi pótlékkal, ha dolgozni mennek.
Összegzésként tehát az mondaná, hogy a szociális segély (Bürgergeld) …
… Agenda 2010 – de fordítottan.
Nagyon köszönöm a beszélgetést.
A Flossbach von Storch oldalán szereplő eredeti beszélgetést itt találja .
A kép szerzői joga: IMAGO, Matthias Graben